11. Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivál – Marosvásárhely, 2019
Április 10–13.


FIGYELEM: Benevezési dátum módosítás- MÁRCIUS 17!

Április 10–13. között szervezi meg a 11. Nemzetközi Ifjúsági Jazz Versenyt és Fesztivált a marosvásárhelyi Egyetemista Kultúrház, a Jazz&Blues Club és a Partitúra Kulturális Egyesület.

A rendezvény célja, hogy a romániai és külföldi zeneművészeti akadémiák hallgatóinak, pedagógusainak találkozásra és színvonalas megmérettetésre nyújtson lehetőséget. A versenyzők esélyt kapnak arra, hogy az előadásukat több szakmailag elismert zsűritag értékelje ki, emellett pedig részt vehetnek a délelőtti, különböző témájú workshopokon, amelyeket szintén elismert zenészek tartanak.

Az esemény programja két nagy tömbből áll: a benevezett zenészhallgatók versenyprogramjából, valamint neves dzsesszzenekarok koncertjeiből.

A Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivál versenyprogramjára olyan 30 év alatti énekesek, zenészek vagy énekesekből és zenészekből álló csapatok jelentkezését várjuk, akik/amelyek az Oktatási és Kutatási Minisztérium által akkreditált zeneművészeti intézmények egyikének hallgatói.


Szeretettel várunk!


10 éves a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivál
2018. május 9–13.


Május 9–13. között szervezi meg a 10. Nemzetközi Ifjúsági Jazz Versenyt és Fesztivált a marosvásárhelyi Egyetemista Kultúrház, a Jazz&Blues Club és a Partitúra Kulturális Egyesület.

A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a romániai és külföldi zeneművészeti akadémiák hallgatóinak, pedagógusainak a találkozásra és színvonalas megmérettetésre. A versenyzők esélyt kapnak arra, hogy az előadásukat több szakmailag elismert zsűritag értékelje ki, emellett pedig részt vehetnek a délelőtti, különböző témájú workshopokon, amelyeket szintén elismert zenészek tartanak.

Az esemény programja két nagy tömbből áll: a benevezett zenészhallgatók versenyprogramjából, valamint neves dzsesszzenekarok koncertjeiből.

A Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivál versenyprogramjára olyan 30 év alatti énekesek, zenészek vagy énekesekből és zenészekből álló csapatok jelentkezését várjuk, akik/amelyek az Oktatási és Kutatási Minisztérium által akkreditált zeneművészeti intézmények egyikének hallgatói.

Hamarosan jelentkezünk több információval és részletekkel.

Szeretettel várunk!



Stud Jazz Fest 2017

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszfesztivál szervezői örömmel jelentik be a nagyközönségnek a fesztivál következő kiadásának dátumát: 2017. május 10–14.
UPDATE: A fesztivál 9. kiadása már Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivál névvel jelentkezik!

International Youth Jazz Competition and Festival – leírás

2017. május 10–14. között a marosvásárhelyi Egyetemista Kultúrház, a Jazz&Blues Club és a Partitúra Kulturális Egyesület 9.-szer is megszervezi a Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszversenyt és -fesztivált a Jazz&Blues klubban.

A rendezvény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a romániai és külföldi zeneművészeti akadémiák hallgatóit és pedagógusait; hogy megmérettetés elé állítsa a versenyezni vágyó művészhallgatókat; továbbá hogy színesebbé tegye a marosvásárhelyi egyetemisták és a dzsesszzene rajongóinak életét.

Az esemény programja két nagy tömbből áll: a benevezett zenészhallgatók versenyprogramjából, valamint neves dzsesszzenekarok koncertjeiből.

Az eddigi fesztiválok sikerét elsősorban a több országból jelentkező, tehetséges egyetemista előadók jelentették, akik az elmúlt években Romániából, a Moldovai Köztársaságból, Magyarországról, Ausztriából, Franciaországból, Lengyelországból , Szlovákiából vagy Litvániából jelentkeztek.

Emellett olyan neves muzsikusok emelték a rendezvény színvonalát, mint Chris Dahlgren, Luiza Zan, Alex Man, Mircea Tiberian, Váczi Eszter, Storyville Jazz Band, Snaco Dixi Band, Bourbon Jazz Unit, Murányi Joe, Sárik Péter, Fábián Juli, Dj Zoohacker, Szőke Nikoletta Quartett, Jazz Challenge, Tonight Jazz Ensemble, Tasi Nóra & The Guys, Tess & The Vagabonds, Myrtill & The Swinguistique, Mario & The Teachers, Bega Blues Band, Tóth Lajos Trió, Alex Man&Gabriela Costa, Sebastian Spanache Trió, Harry Tavitian & Cserey Csaba, a Tom White & His Band, Ripoff Rasklonikov, Irina Sârbu Band vagy a Cubai születésű Elsa Valle y Sus Hermanos.

Az egyetemista előadókat rendszerint szakmailag elismert zsűri értékelte, amelynek soraiban megfordult már Mircea Tiberian, Sebastian Gheorghiu, Luiza Zan, Bibó Lajos, dr. Makkai Gyöngyvér, Sárik Péter, Alex Man, Florian Lungu, Virgil Mihaiu, Bágyi Balázs, dr. Romeo Cozma, Johnny Bota, Ion Baciu Jr., Gyárfás István, Boros Zoltán.

A rendezvény sikerének szempontjából nem szabad elfeledkeznünk a közönségről sem, amely minden alkalommal szép számban volt jelen a rendezvényen.



Fesztiválprogram, 2017. május 10–14.

Szerda, május 10. – NAGYTEREM (Jazz&Blues Club)
● 19:00 A résztvevők fogadása
● 20:00 Nyitókoncert: Say What! Trio (Marosvásárhely/Kolozsvár)
● 22:00 Koncert: Alex Man és Gyárfás István Guitar Duo (Ro/Hu)

Csütörtök, május 11. – NAGYTEREM (Jazz&Blues Club)
● 10–12 Workshop: Sárik Péter – „Vajon mi a jazz?”
● 12–14 Ebédszünet
● 16–19 Versenyprogram
● 21:00 Koncert: Big Band (George Enescu Művészeti egyetem – Jászvásár, RO)
● 23:00 Koncert: Sorin Zlat Trio (Románia)

Koncert után – jam session

Péntek, május 12. – BUNKER (Jazz&Blues Club)
● 10–12 Workshop: Gyárfás István és Alex Man – „A gitár szerepe a jazzben”
● 12–14 Ebédszünet
● 16–19 Versenyprogram
● 21:00 Koncert: Teodora Enache Trio (RO, GER)

Koncert után – jam session

Szombat, május 13. – BUNKER (Jazz&Blues Club)
● 10–12 Workshop: Mihai Godoroja – „A jazz és a blues a sajtóban”
● 12–14 Ebédszünet
● 16–19 Versenyprogram
● 21:00 Koncert: Váczi Eszter & Quartet (Budapest, Hu)
● 23:00 Koncert: DAS Trio (a 2016-os kiadás nyertesei)

Koncert után – jam session

Vasárnap, május 14. – NAGYTEREM (Jazz&Blues Club) (koncert)
● 10–12 Workshop: Florian Lungu - „a Jazz a párkapcsolatban”
● 12–14 Ebédszünet
● 16–19 Versenyprogram – döntő; eredményhirdetés; díjátadó
● 21:00 Koncert: On Impulse Ft. Deborah Carter (NL, USA)

* Tematikus kiállítások, könyvbemutató, borkóstolás (http://https://www.facebook.com/winebox.ro/) minden este
* A marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola által létrehozott karikatúra-grafika kiállítások
* Zenés témájú kézművesékszer-kiállítás

Szeretettel várunk!


Kiállítások:

A jazzfesztivál ideje alatt megtekinthető Jakab Tibor fotóművész Musical Body Sounds kiállítása. Május 10–14. között a jazz szeretőin kívül mások is meglátogathatják a fotókiállítást, első alkalommal a fesztiválon. „A Musical Body Sounds kiállítás egy új kihívás volt nekem. Zene és test. Hang és formák. Erotika? A gyűjtemény a zene iránti szeretetet mutatja egy szimbolikus erotikus tánc által, ami jelképezi a női testet meg a zenei hangszert.”

Magyar és európai – Liszt Ferenc (1811–1886) kiállítás
A Magyar és európai – Liszt Ferenc (1811–1886) című, 6 rollupból álló kiállítást a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont készítette a Liszt-bicentenárium alkalmából, 2011-ben. Az angol nyelvű szövegekkel kísért képanyag hiteles és vonzó képet kínál a széles közönség számára a nagy magyar muzsikus életéről és munkásságáról.



Zenebörze a jazzfesztiválon
Szeretnéd értékesíteni, esetleg elcserélni a régi CD-idet vagy bakelitlemezeidet? Megteheted a jazzfesztiválon (május 10–14.)! Hozd el őket a jazzklubba, dobd be a dobozba, és mi tovább segítünk.



Gabriela Costa – énekes és egyedi ékszereket teremt.
„Ez az első alkalom, hogy kiállítóként megyek jazzfesztiválra, és köszönöm a Jazz & Blues Clubnak ezt az egyedülálló lehetőséget.
A színpadon lenni külön öröm, de nagyon boldog vagyok az asztalomon is, amikor repül a fantázia, és a két kéz olyan műveket szül, amelyeket lerajzolok és életet próbálok adni nekik.



A jazzfesztivál csokoládéja
Kézzel készített Galffi’s csokoládék az International Youth Jazz Competition and Festivalon! Minden doboz egy csokoládéfesztivált tartalmaz. Csak édes pillanatok egy jó jazz-zenével.